interkultur

Sokáig nem tudtam, hogy mit is irjak most erre a blogra, mert nápolyból könnyü volt a mindenféle dilettáns antropológiai megfigyeléseimmel remélhetőleg szórakoztatni a nagyérdemüt, na de most, egy ilyen kis holland porfészekből? Na de feltaláltam a spanyolviaszt hála az EU kifogyhatatlan pénzforrásainak, merthogy itt meg annyi ember van annyi országból hogy csak na, és felfedeztem, hogy igy is meg lehet ismerni elég sokat a mindenféle kultúráikból (a hollandról tudok kb. a legkevesebbet, talán hála istennek, mert amit tudok róla az elég unalmas...) és hogy milyen érdekes, hogy hol hasonlóak és hol különböznek nagyon.

Úgyhogy csak néhány összeszedetlen példa – vagy ha birom, akkor sok – mert mást nem nagyon tudok irni, tekintve az, hogy hogy vagyok az kb. a munkámtól függ, mert másra kb. nem érek rá egyaltalán, és a munkámról, ami a tréning, nehéz irni, mert egyrészt annyira sürü, hogy azt se tudom hol áll a fejem, másrészt nehéz róla úgy beszélni, hogy a legtöbben nem nagyon tudjátok, hogy mi is ez, és amikor otthon megpróbáltam elmagyarázni nem nagyon ment jól... talán meg fogom próbálni újra.

Szóval ezért most ez az interkultúr a topik.

Lecsó: a török és a román fiú egy tökéleteset főzött, olyan illata volt, hogy azt hittem, otthon vagyok! Ezen kivül kiderült, hogy szlovákul és lengyelül is lecsónak hivják a lecsót.

Krumpli és tészta: a lettek képesek egy héten keresztül napi kétszer krumplit enni, az olaszok ugyanezt csinálják tésztával, a hollandok viszont a kenyérrel... én a magam részéről a tészta és a krumpli között vagyok félúton.

Hátsó udvar: Azerbajdzsánban ha nyilvánosan csókolózik valaki a barátnőjével, a helyi fiúk/rokonok elkapják, és a titokzatos „fekete tér”-nek is titulált hátsó udvarban megverik. Mint kiderült ez a szokás él Örményországban is, a két országot úgy tünik „csak” a vallás és a köztük dúló elég durva konfliktus választja el egymástól, a kultúra, és ahogy kinéznek az elég hasonló.

Azeri vagy török? Igazából ez a kettő ugyanaz a nyelv, és ezt se a törökök se az azeriek nem tudták, egészen addig amig itt találkoztak és felfedezték, hogy remekül tudnak kommunikálni.

Orosz: a poszt-szovjet országok teljesen természetes és kb. mindenki által beszélt közös nyelve. Egyszerüen használják, mert tudják, hogy hasznos, nincs ilyen balti-államokbeli „nem használjuk a gyarmatositók nyelvét” attitüd. Egyébként a legtöbb lett és litván is beszél oroszul, de azért nem annyira mindenki, mint a többi országból. És ezekben az országokban (kaukázus) a mai napig kötelező az orosz az iskolában.

Török: a zsebemben kicsi alma van mellett az ő (mint első szám 3.személy) törökül o, és még volt más is, csak elfelejtettem.

Muzulmánnak lenni: úgy tünik mást jelent otthon és mást Európa nyugati felén. Legalábbis a fiúknak. Volt egy azeri lány (a török lányok nem voltak vallásosak, vagy legalábbis nem volt neki semmilyen látható jele) aki végig nem ölelt meg fiút és nem adott nekik puszit, a maximum kézfogás volt. Ezzel szemben a fiúk eléggé szabadjára engedték magukat, mondván, hogy itt úgyse látja őket senki – tehát a házasság előtti szex csak azzal tilos, akihez van esély hozzámenni, a „nyugati” nőket nyugodtan meg lehet becsteleniteni... Viszont tényleg nem ettek disznót és nem ittak alkoholt.

Tánc: kb. ezerszer annyi energia, mint amit én megszoktam (legfeljebb néhány nápolyi tarantella ünnepen láttam ennyire átszellemülten táncolni az embereket, és a mostani csoporttal is érdekes összehasonlitani, ahol mindenki táncolgat, de azért épp, hogy ne legyen nagyon cikin sok...). Örmény gyönyörü szép lányok nagyon szexi hastáncos-módban táncolnak középen és a tükrökben nézik közben magukat, hogy megfelelő-e a produkció, körülöttük meg azeri fiúk, ökölrázogató macsó-tánc módban, és kocsányon lógó szemekkel nézik a tiltott gyümölcsöt, de senki nem ér hozzá a másikhoz – legalábbis fiú a lányhoz nem... ez igy ment minden este, de végül lett egy azeri-örmény szerelem, vagy valami hasonló.

Lázadás: ez most folyik Törökországban, meg Örményországban, legalábbis aszerint, amit az itt levő emberek mondtak. Van egy szük értelmiségi réteg, meg gazdagok is, és sokan járnak egyetemre, de közben küzdenek a nők jogaiért, hogy pl. járhassanak egyetemre, kapjanak állást stb. , meg hogy a családjuk ne szervezzen nekik házasságot, meg hogy lehessen barátjuk/barátnőjük csak úgy, meg hogy azt csinálhassák az életükkel, amit ők akarnak. És ebből a küzdelemből kerülnek ki a jövő diplomatái, ha minden az ő terveik szerint megy, mert mindenki vagy nemzeti szinten politikus, vagy NGO vezető, vagy ENSZ-valami (leginkább főtitkár) akar lenni...