deventeri beszélgetés 2 - sztereotípiák

A másik beszélgetés: amilyen jaj-hát-te-nem-tudod-mi-mit-szenvedtünk-össze hangnemben beszélt néha velem Cami, ugyanúgy beszéltünk mi (ő, én és Ágnes) Marliessal, merthogy kiderült, hogy Hollandiában se tanulnak semmit a kommunizmusról, és a hollandok meg vannak arról is győződve, hogy a II. világháború őket sújtotta a legjobban (pl.: „ja, nektek ott volt ez a kommunizmus, de nekünk itt volt Hitler”). Úgyhogy erre kis keleti-blokk történelem leckét adtunk neki. Majd elkezdtünk arról beszélni, hogy a nők hogyan vannak elnyomva, és hogy ha valaki sikeres, vagy egy kicsit gazdagabb, mint az átlag, és tisztességes úton tett szert minderre, akkor hogyan kell elrejteni, mert mindenki irigy, és hogy hogyan panaszkodik mindenki arról, hogy milyen szar az élet. Erre megkérdezte, hogy ezt miért is neki címezzük még mindig. És valóban, miért is? Hát mert valahogy mindegyikünk azt hitte, hogy azért Hollandiában az nincsen, a tolerancia meg a protestáns kemény munka országában, de kiderült, hogy mégiscsak. Hogy a legtöbb ember valóban kemény munkával keresi meg a kenyerét, meg épített fel a semmiből házakat a háború után (ha előtte nem kellett egy kis darab tengert feltölteni), de hogy ezt ugyanúgy rejtegetni kell, mint otthon. És hogy a nők itt is kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak és sokakat ugyanúgy nevelnek, hogy vagy gyereket szülsz, vagy legyen valami egyszerű, hasznos munkád és megfelelő életszínvonalad. Tehát igen, még ez az ország se emberi jogi paradicsom.