És hát igen, mindjárt elmegyek innen… Ezt egy darabig nagyon nehezen bírtam megemészteni, most meg inkább nem gondolok rá, csak úgy csinálom a dolgaim. Ebből a szempontból talán jobb is ez a sok vizsga, mert amúgy bulizással ütném el az időm és akkor sokkal többet agyalnék az egészen, hogy igen, ennek is vége és úristen… kicsit rosszul bírom ezt az elszakadás, vége egy újabb élménynek, egy újabb időszaknak, öregszem, meg hova is tartok és miért és mit akarok és egyáltalán??? Aztán nem tudom, miért vágok bele mindig egy újabb ilyenbe – mint most is, 2 hét múlva – és miért nem maradok a helyemen, rendesen.
Nápolyt még mindig nagyon szeretem, mint várost meg az embereket benne, megismerni nem ismertem meg, persze, de talán a felszínkapargatásnál kicsit mélyebbre jutottam. Már kicsit értem a Napoletanót, tudom, ki lakik a házunkban és nagyjából azt is, ki lakik a sikátorunkban, néhány boltban megismernek, nem veszek el tökéletesen a piacokon, és át merek vágni a 100 emberen aki a Sorbillo előtt áll, hogy elvitelre kérjek pizzát… hát ilyen apróságok. Ja még egy kis epizód: ma, hogy egy kicsit kidugjam az orrom az utcára, elmentem a 30 fokos meleg ellenére Porta Capuana-i piacra, ami a kínai-fekete-ukrán gettó találkozásánál a páyaudvar közelében van, és nagyon-nagyon olcsó és kaotikus már normálisan is. De most ráadásul egy esküvői menetet gondoltak lebonyolítani az egész közepén. A piac egy szűk utcában van, aminek a felét elfoglalják az árusok, és az utca közepén szigetszerűen mozognak a csempészett cigarettát árulók, és ezen kívül négyzetméterenként 5-6 ember van. Na itt verekedte át magát egy nagy fehér esküvői cabrió, egészen egy kapualjig, ahonnan kilépett a boldog pár, akiket rengetegen fényképeztek, közben meg mindenki üvöltött, hogy mit keres itt ez az autó… de nem lett semmi verekedés, ilyesmi, pedig azt hittem, hogy itt tuti fog valami történni.
No comments:
Post a Comment