Úgy terveztem, hogy Zwolléba megyek egy zsinagógába, hogy azért mégiscsak megünnepeljem valahogy, de végül másképp alakultak a dolgok. Az Essence teamben volt három zsidó rajtam kívül, az egyik egy magyar-erdélyi származású izraeli, aki Hollandiában él, a felesége egy önmagát kereső talán nagyanyai ágon zsidó 4 éve ortodoxnak betért holland és a főtréner is egy izraeli nő volt. A házaspár a tréning közepén meghívott magukhoz Ros Hasanah estére! Nagyon megörültem neki, bár kicsit tartottam tőle, hogy mit fogok én kezdeni egy ortodox újéven, azt se tudom, hogy mit kell csinálni, és ott lesz egy tucat holland meg izraeli és biztos nagyon ki fogok lógni közülük.
De végül egyáltalán nem így lett! Kiderült, hogy azért annyira nem ortodoxok, hogy mindenki másnak is annak kellene lenniük körülöttük – jó, nem oltották le és fel a villanyokat, meg feltépték a wc papírt előre, meg kóser kaják voltak, de ennyit azért még kibírok, és felfedeztem, hogy kb. mindent tudtam, amit ilyenkor csinálni kell. A lényeg, hogy nagyon jó vacsi volt, ettünk mindent, amit kellett, meg meg is áldottuk a dolgokat. Ami különösen nagyon jó volt benne, az az, hogy az emberek – bár nem én voltam az egyetlen, aki most látott néhányat közülük életében először – nagyon nyitottan és őszintén beszéltek egymással, komoly dolgokról is. Engem és egy fiút leszámítva mindenki párokban jött, volt 4 izraeli-holland, és egy izraeli-spanyol pár és egy baba. És az izraeliek nagyon különböző hátterűek: Dov, a házigazda ortodox magyar zsidó származású. Volt egy jemeni zsidó nő, aki mondta, hogy mindig arabul káromkodnak, mert az sokkal jobban hangzik, és isteni kézzel gyártott kuszkuszt csinált, aztán a másik fiú egy nagyon durván vallásos családból és környékről jön, az a fajta, ahol szombaton megdobálnak kővel, ha autóval mész oda (mondta, hogy igen, én voltam az, aki kővel dobált mindenkit) és mindenki fekete-fehérben van és talpig beöltözve – és aztán ő 15 évesen otthagyott csapot-papot és most egyáltalán nem vallásos, utazgat keresztül-kasul a világban és van egy spanyol felesége, akinek a létezéséről se tud az apja... Aztán volt egy másik nő, akit meg kommunista-hippi szülők neveltek fel egy kibucban és mondta ,hogy igen, mi mentünk tűntetni Tel-Avivba az olyanok ellen, mint Arale (aki a nagyon vallásos hátterű). És aztán beszéltünk arról, hogy ennek a sok evésnek és annak, hogy a nagyszüleink sose hagynak kaját a tányéron vajon a zsidó kultúra a gyökere, vagy a Shoa, vagy az „izraeliség”, mint olyan. Erre mondtam, hogy mi is sokat eszünk, ne aggódjanak… és fura az is, hogy Izrael nagyon fontos nekik, de egyik se akar visszamenni oda élni, különböző okokból. Dov azt is elmesélte nagy vonalakban, hogy hogyan élt illegálisan 8 évig Amszterdamban, és hogyan jutott el az építkezésen güriző segédmunkásságtól addig, hogy most ingatlanügynöksége van és egy szép lakása az Albert Cuyp közelében.
Szóval ez a zsidó identitás dolog furcsa – mindenkinek újra kell gondolnia, úgy tűnik, vagyis legalábbis mi eléggé erről beszéltünk végig, és nekem is nagyon érdekes volt, mert én eléggé határozottan tudom, hogy az én identitásomban hol van az, hogy én zsidó vagyok és mit jelent számomra, de kevés zsidó barátom van, és valahogy otthon erről nem nagyon beszélünk és ha igen, akkor mindig ott van valami ironikus-szarkasztikus-akármilyen felhang, ami miatt én se szeretem nagyon boncolgatni a témát, úgy, ha vannak ott nem zsidók is. Szerintem mindenki tudja, hogy miről beszélek – bár ez bennem Nápoly előtt egyáltalán nem volt tudatos, ott jöttem rá, hogy otthon én nagyon kerülöm, hogy a zsidóságomról beszéljek csak úgy akárkivel, mert hogy sose lehet tudni kibe akad az ember.
No comments:
Post a Comment