zsinagóga és köszönetnyilvánítás

És hogy még ne legyen elég, másnap reggel, miután találkoztam több, mint 3 év után először a Blaskó Sanyival, akivel együtt voltunk résztvevők az első Synergy tréningemen és egy tök jót beszélgettünk, elmentem a zsinagógába, ahova elvileg Dov és Noah a felesége is jöttek volna, de elaludtak, mert a fentebbi beszélgetés és vacsi éjjel kettőig tartott előző nap. Szóval a zsinagóga előtt, ami zárva volt, a biztonsági őr feltett vagy 5-6 kérdést, mielőtt beengedett volna, amin én nagyon meglepődtem. Mondtam, hogy hát nálunk ez nincsen, és erre mondta, hogy hát, akkor szerencsések vagytok. és rájöttem, hogy tényleg, meg arra is, hogy mennyire erősek az előítéleteim, mert a sok kérdezősködést rögtön összekötöttem a terrorizmussal, meg „az ellene viselt háborúval” és sajnos azzal is, hogy az Albert Cuyp környékén az emberek fele muszlim, és a nők fele kendőt meg burkát visel (és lehet, hogy az emlékezetem csal, de 2 éve, amikor a Sasánál voltam ott, mintha azért kevesebb ennyire bebugyolált nőt láttam volna). A zsinagóga is ortodox volt, de szerencsére azért nem durván, csak a nők nem lehettek lent.
Igazából nem tudtam, minek is megyek oda, gondoltam, ha már mindig megyek ilyenkor és szeretem is azt a békét, ami van az istentisztelet alatt (még ha eléggé zajos is szokott lenni), hát akkor elmegyek itt is. És megérte, mert a második sófár fújás alatt megértettem egy nagyon fontos dolgot: majdnem pontosan egy éve, tavaly Jom Kipur után mentem el Olaszországba, vagyis egyéves kalandozásom már nagyon a vége felé jár. És az egész egy évben nagyon lefoglalt az, hogy a „helyére rakjam” a tapasztalataimat, az élményeimet, megértsem, hogy mit tanultam, hogy mit fejlődtem, hogy min mentem keresztül, hogy kik azok, akikkel fogom tartani a kapcsolatot az egy év után is és még ezer hasonló kérdés. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is kéne csinálni ezt a helyre tevést – merthogy azt nem bírom ki, hogy megálljak, meditáljak, ne csináljak semmit, egyszerűen nem az én stílusom. És egyszercsak megértettem, hogy nem kell csinálnom semmit! Volt egy nagyon-nagyon jó és szép évem, amiben nagyon sok minden történt, új helyek, új emberek, új szokások, barátságok, beszélgetések, szerelem és sajnos sok csalódás is, megismerkedés, elválás, bulizás, tanulás és még ezer minden más és ez úgy jó, ahogy van és már bennem van amúgy is!
A külföldi ismerőseimnek írtam egy emailt ugyanerről, a magyaroknak nem fogok, de ideírom, hogy nagyon köszönöm mindenkinek, aki velem volt, személyesen, meg persze leginkább emailen, gtalkon, telefonon ebben az egy évben.